Oroszország tévtanáról (a tévképzetek eloszlatásáért)
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Szűzanya legfontosabb Fatima-i kérése és ígérete egyaránt Oroszország tévtanaiból történő megtérésére vonatkoznak. Azonban erről a köztudatban elterjedt hamis felfogás akadályozza a Szűzanya közvetítésével Isten által adott Fatima-i iránymutatásának megértését: összemossa Oroszországot a Szovjetunióval, a tévtanokat a „gyümölcsökkel” – bolsevik, szovjet, kommunizmus, szocializmus. Mivel az 1917-es Fatima-i jelenések idején a bolsevikok még csak tervezték a Szovjetunió létrehozását, a Szűzanya csakis a cári Oroszországról szólhatott.
A bolsevik forradalomból 1922-ben sarjadt Szovjetunió tehát „csupán” elterjesztette a tévtanokat, amelyek már korábban, a Cári Oroszországban alakultak ki. A „tévtanokat” pedig – bár a Föld végső határáig elterjedtek –, egyetlen gyűjtőfogalom kifejezi: szekularizáció – az Egyháznak a világi hatalom alá rendelése, amit neves orosz ortodox tekintélyek is antikrisztusi jelleggel illetnek: „Az Egyház és az állam szétválasztásának […] eszméje egy olyan törekvéssé növi ki magát, mely […] az Egyházat egyfajta lelki rezervátumba zárja […], és éppen ez megy most végbe a demokratikus államokban. Az erkölcsösségről vallott keresztény elképzeléseket először a politikából űzték ki, most pedig fokozatosan, de hajthatatlanul eltávolítják a társadalmi élet egyéb szféráiból is. […]
Rettegett Iván csak leváltotta a neki nem tetsző püspököket, Alekszej Mihajlovics irányítani akarta az Egyházat, fia, Péter pedig egyik hivatalnokára bízta az Egyház irányítását. […] Péter nemcsak hogy nem gondolt az egyházi hatalommal való szimfóniára, hanem még a pátriárka megválasztását is eltörölte. Így Oroszországban a monarchia a nyugati típusú abszolutizmus útjára lépett. Az egyházi ügyek irányítására Péter egyházi személyekből Zsinatot hozott létre, […] élére hivatalnokot, a szinódus miniszteri hatáskörű vezetőjét állította, aki személyesen a cár hatalma alatt állt. […]
Az Egyház irányításának ez a formája nemcsak egyszerűen idegen volt az orosz egyházi tudat számára, hanem ellentmondott az egész ezeréves egyházi kánonnak is. […] Péter tevékenységének sok vetülete nem kulturális forradalom volt, hanem egyazon kultúrán belüli antiviselkedés. […] Az egyházi és kolostori földek államosítására úgy tekintettek, mint az első lépés az Egyház gyengítésére, az állami ügyekre gyakorolt hatásának csökkentésére és mint a kolostorok és a szerzetesség elleni harc kezdetére. […] Konstantin császár a kereszténységet államvallássá kiáltotta ki (313-ban), […] az Egyháznak mint szervezetnek is meg kellett szerveznie magát.
A két hatalom kölcsönös viszonyának egész története […] az államnak az a törekvése, hogy az Egyházat mint az intézmények egyikét olvassza magába. A modern államban az Egyház – mondja Dosztojevszkij Iván szavaival – «csak valamiféle sarkot foglal el, azt is felügyelet alatt». Vatikán Állam „rendje” tehát ma politikailag korrekt szekuláris „cári” abszolutizmus, amelyben „az Egyház csak valamiféle sarkot foglal(hat) el, azt is felügyelet alatt”.
Bár erőltetett, mégis alkalmazható a fájdalmas tisztelettel megfogalmazott analógia: „Márta, Márta, […] Mária a jobbik részt választotta…” (Lk 10, 41-42) A Domus Sanctae Marthae (Szent Márta Háza) „cári” palotából nézve a „cár” szinódusi tanácsadói által felügyelt Mater Ecclesiae Konvent (Egyház Anyja Egybegyűlt Testület) a Vatikáni Kertekben csak valamiféle sarok, amelyben elfér egybegyűjtve az egész Egyetemes Egyház – egyetlen tagja, Krisztus Földi Helytartója képviseletében – kalodában tartva!
szozat.org/…mages/letoltesek/Elso_Utolso_Elo-publ_vegleges.pdf
Amennyire megdöbbentő, hogy Béliál neve egyáltalán említésre kerülhet bármely Pápa intézkedése kapcsán, sajnos annyira indokolja az Ostpolitik természete, amely miatt a magyarországi kommunisták kedvére VI. Pál Pápa megfosztotta Szűz Mária Országa Hercegprímását esztergomi érsekségétől. Egyes kutatók szerint a Pápához intézett kemény hangvételű levél nem került elküldésre, ami a boldoggá avatást esetleg kockáztató vélt engedetlenség leplezésének is tekinthető. A Kereszténység Védőbástyájaként elismert Mária Országa utolsó hűséges Hercegprímása, min az Egyház, Hit, Haza és Nemzet védelmezője19, nem szorul védelemre, még kevésbé leplezésre. Az engedelmességet mindenekelőtt Isten iránt kell gyakorolni, mivel az csupán gyümölcse a sokkal fontosabb igazságosság erényének, az erények hierarchiája ugyanis az isteni (teológiai) erényekkel – hit, remény, szeretet – kezdődik, amelyeket a fő (kardinális) erények – igazságosság, mértékletesség, bölcsesség, állhatatosság – követnek. A Hitvalló Főpásztor életszentségét vitatók a gallikanizmus, valamint az egymást kizáró konstantinizmus-iulianizmus koholt vádjait egyaránt rámondták, mai utóda, Erdő Péter bíboros mégis ihletetten méltatta a 2009. május 2-án Esztergomban tartott Mindszenty-emlékmisén: „Boldog emlékű elődömet [...] 1948. december 26-án tartóztatták le az esztergomi prímási palotában. Ezen a napon Rómában, bíborosi címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo templomban ünnepelték a római magyarok a templom védőszentjének, Szent István diakónusnak az ünnepét. Minden bizonnyal sokan közülük 1946. március 3-án is ott voltak, amikor Mindszenty József bíborossá kreálásakor birtokba vette ezt az ősi templomot, amelyet XII. Piusz pápa jelölt ki számára.” Továbbá, születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett konferencián: „a történettudománynak sem mellékes, hogy a mártír sorsú bíboros tetteinek és szavainak fő mozgatórugója a hite volt, ez pedig megnyilatkozásait magyarázza és egységbe fogja. [...] Mindszenty József magatartását spirituális szempontból kell vizsgálni; korporatív személyiség volt, mert életében «összetömörítve megtaláljuk a hívő emberek szenvedéseit és tanúságtételét.»”
(...)
Szinte hihetetlen, hogy a szekularizáció csapdájába esett egyházpolitika milyen könnyedén kiszolgáltatta a sátáni kommunizmusnak mind a Mindszenty-ügyet – egyben Mária Országának Egyházát –, mind Oroszország felajánlását a Szűzanya Szeplőtelen Szíve iránt. A Szűzanya utasítása szerint a fatimai 3. titkot tartalmazó borítékot az 1960-as év pápájának kellett felnyitnia, aki XXIII. János Pápa volt. Azáltala összehívott II. Vatikánumon az ortodox orosz megfigyelők jelenlétéhez Nyikita Hruscsov, akkori szovjet diktátor által megszabott feltételek árán is ragaszkodott, miszerint az Egyház nem bírálhatja a marxizmust és a Szovjetuniót. A tiltást rögzítő nem hivatalos megállapodás a később hivatalosított Ostpolitik közvetlen alapja, de a szovjetek felé pápai engedély nélkül már a II. világháború során tett lépéseket Giovanni Battista Montini – majdani VI. Pál Pápa – XII. Pius Pápa korábbi titkára, 1952-től helyettes államtitkár. Amikor 1954-ben erről XII. Pius Pápa tudomást szerzett, Montinit –bár még püspök sem volt – Milánó érsekévé kinevezése árán eltávolította a Vatikánból. Ezzel szemben amikor – II. János Pál Pápa által 2000-ben boldoggá avatott – Angelo Roncalli bíboros XXIII. János néven pápa lett, az azonos egyházpolitikai nézetű Montinit azonnal bíborossá kreálta. Vatikáni levéltári feljegyzések szerint „Alfredo Ottaviani bíboros beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP atya elvitte XXIII. János pápához a «fatimai titok» harmadik részét tartalmazó borítékot. Őszentsége «kis habozás után» [...] határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a «titok» harmadik részét. VI. Pál pápa 1965. március 27-én [...] Angelo Dell'Acqua helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni.
Az „égi politika” alárendelése az alvilág fejedelme evilági érdekeinek döntés Isten Országának szolgálata helyett a sátán evilági országa terjedése mellett, ezért az Ostpolitik a lelkek üdvét evilági politikai érdekek alá rendelő csapda,Oroszország téveszméinek visszahatása az Egyház elöljáróinak Egyház- és létszemléletére. Ebből adódóan mára az egyházi közgondolkodás a szakrális érzületet kiszorító szekularizált létfelfogás rabja lett, amit a minap az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa Szent Cirill és Metód Morva-országi missziójának 1150 éves emlékére Pozsonyban tartott plenáris ülése is mutat: „Isten és az állam – Európa a szekularitás és a szekularizmus között” címmel keresték, hogy „milyen elismertségben, tiszteletben részesül, illetve mennyire van jelen Isten és a vallás az európai országok alkotmányaiban, jogrendjében, társadalmaiban. Az Egyház az ember javát akarja, azt, ami az egyén és a társadalomátfogó fejlődése szempontjából jó.” A rendezvény célja tükrözi, hogy a szekularizáció probléma, de megfogalmazása a globális liberális elvek „politikai korrekt” elvárásai szerint öncenzúrázott, amelyben az állam és a társadalomviszonylatában csupán védekező magyarázkodásra futja. Mivel az Egyház elsődleges célja az emberek Üdvösségre vezetése – aminek Alfája és Omegája maga Jézus Krisztus személye –, az Egyház jövőjét illető rendkívül fontos téma EPKT általi megközelítésmód nemcsak nem katolikus, de nem is keresztény, csupán az Abszolútum és vallásérvényesülésének társadalomtudományi reflexiója. Az Egyház szakrális rendjének védelmében XI. Pius Pápa „Az Első” (Quas Primas) című körlevéllel 1925 Adventjén bevezette Krisztus Király ünnepét. Ezzel – elődje, az emberiséget az Isteni Szívnek szentelő XIII. Leó Pápa lelkületében – Krisztusnak a lét minden síkján jogos teljhatalmát hangsúlyozva „Urunk Országának helyreállítását” kérte a sátán országa és a sötétség hatalma ellenében. A Szűzanya Oroszország felajánlására vonatkozó alig néhány éves kérésének teljesítése azonban sajnos elmaradt, aminek egyik súlyos következménye, hogy Mindszenty Hercegprímásnak a szekularizációval szemben az Egyházat védelmező végvárként kellett kérnie a „Haza” – számára magától értetődően „Mária Országa” – újraépítését.
eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/Maria_Mindszenty.pdf
A bolsevik forradalomból 1922-ben sarjadt Szovjetunió tehát „csupán” elterjesztette a tévtanokat, amelyek már korábban, a Cári Oroszországban alakultak ki. A „tévtanokat” pedig – bár a Föld végső határáig elterjedtek –, egyetlen gyűjtőfogalom kifejezi: szekularizáció – az Egyháznak a világi hatalom alá rendelése, amit neves orosz ortodox tekintélyek is antikrisztusi jelleggel illetnek: „Az Egyház és az állam szétválasztásának […] eszméje egy olyan törekvéssé növi ki magát, mely […] az Egyházat egyfajta lelki rezervátumba zárja […], és éppen ez megy most végbe a demokratikus államokban. Az erkölcsösségről vallott keresztény elképzeléseket először a politikából űzték ki, most pedig fokozatosan, de hajthatatlanul eltávolítják a társadalmi élet egyéb szféráiból is. […]
Rettegett Iván csak leváltotta a neki nem tetsző püspököket, Alekszej Mihajlovics irányítani akarta az Egyházat, fia, Péter pedig egyik hivatalnokára bízta az Egyház irányítását. […] Péter nemcsak hogy nem gondolt az egyházi hatalommal való szimfóniára, hanem még a pátriárka megválasztását is eltörölte. Így Oroszországban a monarchia a nyugati típusú abszolutizmus útjára lépett. Az egyházi ügyek irányítására Péter egyházi személyekből Zsinatot hozott létre, […] élére hivatalnokot, a szinódus miniszteri hatáskörű vezetőjét állította, aki személyesen a cár hatalma alatt állt. […]
Az Egyház irányításának ez a formája nemcsak egyszerűen idegen volt az orosz egyházi tudat számára, hanem ellentmondott az egész ezeréves egyházi kánonnak is. […] Péter tevékenységének sok vetülete nem kulturális forradalom volt, hanem egyazon kultúrán belüli antiviselkedés. […] Az egyházi és kolostori földek államosítására úgy tekintettek, mint az első lépés az Egyház gyengítésére, az állami ügyekre gyakorolt hatásának csökkentésére és mint a kolostorok és a szerzetesség elleni harc kezdetére. […] Konstantin császár a kereszténységet államvallássá kiáltotta ki (313-ban), […] az Egyháznak mint szervezetnek is meg kellett szerveznie magát.
A két hatalom kölcsönös viszonyának egész története […] az államnak az a törekvése, hogy az Egyházat mint az intézmények egyikét olvassza magába. A modern államban az Egyház – mondja Dosztojevszkij Iván szavaival – «csak valamiféle sarkot foglal el, azt is felügyelet alatt». Vatikán Állam „rendje” tehát ma politikailag korrekt szekuláris „cári” abszolutizmus, amelyben „az Egyház csak valamiféle sarkot foglal(hat) el, azt is felügyelet alatt”.
Bár erőltetett, mégis alkalmazható a fájdalmas tisztelettel megfogalmazott analógia: „Márta, Márta, […] Mária a jobbik részt választotta…” (Lk 10, 41-42) A Domus Sanctae Marthae (Szent Márta Háza) „cári” palotából nézve a „cár” szinódusi tanácsadói által felügyelt Mater Ecclesiae Konvent (Egyház Anyja Egybegyűlt Testület) a Vatikáni Kertekben csak valamiféle sarok, amelyben elfér egybegyűjtve az egész Egyetemes Egyház – egyetlen tagja, Krisztus Földi Helytartója képviseletében – kalodában tartva!
szozat.org/…mages/letoltesek/Elso_Utolso_Elo-publ_vegleges.pdf
Amennyire megdöbbentő, hogy Béliál neve egyáltalán említésre kerülhet bármely Pápa intézkedése kapcsán, sajnos annyira indokolja az Ostpolitik természete, amely miatt a magyarországi kommunisták kedvére VI. Pál Pápa megfosztotta Szűz Mária Országa Hercegprímását esztergomi érsekségétől. Egyes kutatók szerint a Pápához intézett kemény hangvételű levél nem került elküldésre, ami a boldoggá avatást esetleg kockáztató vélt engedetlenség leplezésének is tekinthető. A Kereszténység Védőbástyájaként elismert Mária Országa utolsó hűséges Hercegprímása, min az Egyház, Hit, Haza és Nemzet védelmezője19, nem szorul védelemre, még kevésbé leplezésre. Az engedelmességet mindenekelőtt Isten iránt kell gyakorolni, mivel az csupán gyümölcse a sokkal fontosabb igazságosság erényének, az erények hierarchiája ugyanis az isteni (teológiai) erényekkel – hit, remény, szeretet – kezdődik, amelyeket a fő (kardinális) erények – igazságosság, mértékletesség, bölcsesség, állhatatosság – követnek. A Hitvalló Főpásztor életszentségét vitatók a gallikanizmus, valamint az egymást kizáró konstantinizmus-iulianizmus koholt vádjait egyaránt rámondták, mai utóda, Erdő Péter bíboros mégis ihletetten méltatta a 2009. május 2-án Esztergomban tartott Mindszenty-emlékmisén: „Boldog emlékű elődömet [...] 1948. december 26-án tartóztatták le az esztergomi prímási palotában. Ezen a napon Rómában, bíborosi címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo templomban ünnepelték a római magyarok a templom védőszentjének, Szent István diakónusnak az ünnepét. Minden bizonnyal sokan közülük 1946. március 3-án is ott voltak, amikor Mindszenty József bíborossá kreálásakor birtokba vette ezt az ősi templomot, amelyet XII. Piusz pápa jelölt ki számára.” Továbbá, születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett konferencián: „a történettudománynak sem mellékes, hogy a mártír sorsú bíboros tetteinek és szavainak fő mozgatórugója a hite volt, ez pedig megnyilatkozásait magyarázza és egységbe fogja. [...] Mindszenty József magatartását spirituális szempontból kell vizsgálni; korporatív személyiség volt, mert életében «összetömörítve megtaláljuk a hívő emberek szenvedéseit és tanúságtételét.»”
(...)
Szinte hihetetlen, hogy a szekularizáció csapdájába esett egyházpolitika milyen könnyedén kiszolgáltatta a sátáni kommunizmusnak mind a Mindszenty-ügyet – egyben Mária Országának Egyházát –, mind Oroszország felajánlását a Szűzanya Szeplőtelen Szíve iránt. A Szűzanya utasítása szerint a fatimai 3. titkot tartalmazó borítékot az 1960-as év pápájának kellett felnyitnia, aki XXIII. János Pápa volt. Azáltala összehívott II. Vatikánumon az ortodox orosz megfigyelők jelenlétéhez Nyikita Hruscsov, akkori szovjet diktátor által megszabott feltételek árán is ragaszkodott, miszerint az Egyház nem bírálhatja a marxizmust és a Szovjetuniót. A tiltást rögzítő nem hivatalos megállapodás a később hivatalosított Ostpolitik közvetlen alapja, de a szovjetek felé pápai engedély nélkül már a II. világháború során tett lépéseket Giovanni Battista Montini – majdani VI. Pál Pápa – XII. Pius Pápa korábbi titkára, 1952-től helyettes államtitkár. Amikor 1954-ben erről XII. Pius Pápa tudomást szerzett, Montinit –bár még püspök sem volt – Milánó érsekévé kinevezése árán eltávolította a Vatikánból. Ezzel szemben amikor – II. János Pál Pápa által 2000-ben boldoggá avatott – Angelo Roncalli bíboros XXIII. János néven pápa lett, az azonos egyházpolitikai nézetű Montinit azonnal bíborossá kreálta. Vatikáni levéltári feljegyzések szerint „Alfredo Ottaviani bíboros beleegyezésével 1959. augusztus 17-én Pierre Paul Philippe OP atya elvitte XXIII. János pápához a «fatimai titok» harmadik részét tartalmazó borítékot. Őszentsége «kis habozás után» [...] határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl a «titok» harmadik részét. VI. Pál pápa 1965. március 27-én [...] Angelo Dell'Acqua helyettes államtitkárral együtt elolvasta és visszaküldte a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni.
Az „égi politika” alárendelése az alvilág fejedelme evilági érdekeinek döntés Isten Országának szolgálata helyett a sátán evilági országa terjedése mellett, ezért az Ostpolitik a lelkek üdvét evilági politikai érdekek alá rendelő csapda,Oroszország téveszméinek visszahatása az Egyház elöljáróinak Egyház- és létszemléletére. Ebből adódóan mára az egyházi közgondolkodás a szakrális érzületet kiszorító szekularizált létfelfogás rabja lett, amit a minap az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa Szent Cirill és Metód Morva-országi missziójának 1150 éves emlékére Pozsonyban tartott plenáris ülése is mutat: „Isten és az állam – Európa a szekularitás és a szekularizmus között” címmel keresték, hogy „milyen elismertségben, tiszteletben részesül, illetve mennyire van jelen Isten és a vallás az európai országok alkotmányaiban, jogrendjében, társadalmaiban. Az Egyház az ember javát akarja, azt, ami az egyén és a társadalomátfogó fejlődése szempontjából jó.” A rendezvény célja tükrözi, hogy a szekularizáció probléma, de megfogalmazása a globális liberális elvek „politikai korrekt” elvárásai szerint öncenzúrázott, amelyben az állam és a társadalomviszonylatában csupán védekező magyarázkodásra futja. Mivel az Egyház elsődleges célja az emberek Üdvösségre vezetése – aminek Alfája és Omegája maga Jézus Krisztus személye –, az Egyház jövőjét illető rendkívül fontos téma EPKT általi megközelítésmód nemcsak nem katolikus, de nem is keresztény, csupán az Abszolútum és vallásérvényesülésének társadalomtudományi reflexiója. Az Egyház szakrális rendjének védelmében XI. Pius Pápa „Az Első” (Quas Primas) című körlevéllel 1925 Adventjén bevezette Krisztus Király ünnepét. Ezzel – elődje, az emberiséget az Isteni Szívnek szentelő XIII. Leó Pápa lelkületében – Krisztusnak a lét minden síkján jogos teljhatalmát hangsúlyozva „Urunk Országának helyreállítását” kérte a sátán országa és a sötétség hatalma ellenében. A Szűzanya Oroszország felajánlására vonatkozó alig néhány éves kérésének teljesítése azonban sajnos elmaradt, aminek egyik súlyos következménye, hogy Mindszenty Hercegprímásnak a szekularizációval szemben az Egyházat védelmező végvárként kellett kérnie a „Haza” – számára magától értetődően „Mária Országa” – újraépítését.
eucharisztikuskongresszus.hu/pdf/Maria_Mindszenty.pdf